HTML

Zemberfáját

2012.08.17. 10:46 Unbeliever.?

Észre sem vettem, hogy máris a Kossuth-téri végállomásához repített az úgy '70-ben (jól) meggyártott (akkor is égő..) 70-es troli, annyira belemerültem az útközben telefonon megtekintett új(!) Dallas-sorozat első részeinek egyikébe, ahogy Jockey(J.R.) fia, John Ross(John) az apját is megszégyenítő trükkökkel, dupla(tripla) átverésekkel szedi rá Bobby(ő kivételesen angolul is Bobby) fiát, immáron az ájfónok és kémprogramok Texasában.

Illetve mégis észrevettem, mert szokatlan lassúsággal úszkált keresztbe a szocreál vas a belvárosi aszfalton, amire miközben felnéztem a texasi való-tlan-ságból, arra gondoltam, biztos megint valami szabadnapos hétvégi drájver pont a köz-, és önérdekű(sietnék, elkéstem..) előtt bénázik. Keresve a szememmel a bűnöst a feltehetően Maruti típusú gépjárművében haskörnyéktől vadul kormányozni, észrevettem az igazi "bűnöst".

Egy kutya!

Az úttesten! És csak igen komótos higgadtsággal húzódott le a megálló irányába a járdára, lógó nyelvével jelezvén szomjúságát. Felszisszentem(bazdmegeltem, félhangosan), mert nagyon nem akartam végignézni, ahogy visszasétál a trolink alá, de a sofőr sumáheri(hm, alonzói) precízséggel leterelte centiről-centire a belvárosi utca számára sokkal biztonságosabb részére. A troli további 7-8 utasa egykedvű arckifejezéssel vette tudomásul, hogy végre leszállhatnak, én pedig annak ellenére, hogy valószínűleg a többieknél sokkal nagyobb késésben voltam, elkezdtem követni az intermezzo okozóját, a Fölművelésügyi Minisztériumnál kissé bizonytalan rutinszerűséggel jobbost vevő német juhászt, körbekémlelve, hogy merre lehet a gazdája. De gazdája valószínűleg nincs neki(már). Nyakörv és az úttest-járda viszony ismeretének teljes hiánya miatt az sem valószínű, hogy véletlenül szökött el a reggeli sétáról, de még az sem, hogy a környékről származna(a belvárosi kutyák jobban tisztelik a járdaszegélyt, mint a székelyek a medvét). Mivel a Parlamentnél gyenge 200 fős csoportosulást láttam, arra is gondoltam, hogy valami tüntetésféle van(itt?mi ellen?hisz minden jó!) és onnan kóborolt el. De később kiderült hogy ezek mind csak bejutni akarnak, megcsodálni, honnan kormányozzák kishazánkat(hogy hova, azt meg látjuk, hagyjuk..). Akkor már hangosan ráüvöltöttem, amikor újabb öngyilkossági kísérlet gyanánt megpróbált kioldalazni a kanyar után két méterrel az útra. Ebben a kanyarban egyébként -az utóbbi időben foganatosodott megfigyelésem szerint- akármilyen kocsid van, legyen ötös BMW, vagy egyes Swift, akkor vagy májer, ha csikorgatva gyorsítasz ki, hogy még mielőtt hármasba válthatnál, satuzhass a zebránál. Egy kis hungarikum az emeletes buszról figyelő-fotózó turistáknak, ahogy én is az vagyok, amint felemelt kézzel méltatlankodom, mert a turistabusz vezetője felrúgja a gyalogátkelőn a gyalogos és a busz áthaladási prioritására vonatkozó KRESZ-előírásokat, rám bízva a döntést, hogy kívánok-e szerves része lenni az útburkolat felső rétegének, vagy visszaugrok a járdára egy kicsit...

Na de vissza a kutyához, meg hozzám, ahogy -az esetet kívülről szemlélők számára bizonyára komikus jelenet keretein belül- a két napja igen ügyesen és okosan megrándított-összezúzott jobb lábammal kicsi és óvatos, bal lábammal pedig hosszan szökkenő léptekkel, néha hatástalanul fütyülve próbálom befogni a kétségbeesetten szaladó ebet.

Magam sem tudom, mire gondoltam, mert ha sikerül is elkapnom, akkor sem valószínű, hogy megértette volna, hogy menjen a Szabadság térre, ahol legalább a gázolástól ideiglenes biztonságban lenne, amíg rövid, de rövidtávú megélhetésem szempontjából döntő jelentőségű megbeszélésemről visszatérnék. Mellesleg a megálló óta desztinációmmal ellentétesen ügettem Cézár (hívjuk így) után, aki immáron az Alkotmány utcára kanyarodott mindenféle kerékcsikorgatás meg májerkodás nélkül, zavarodottan, és sajnos nagy ívben, hogy újabb veszélynek tegye ki magát. Visszatalálva a járdára rákapcsolt egy kicsit, érezhetően esze ágában sem volt megállni, vagy akár hallgatni a rögtönzött nevére, a tempóját nem bírván tartani már csak nem odanézni tudtam, ahogy a Honvéd utca kereszteződésén is átkelt, szerencsére épségben.

Immár eredeti célállomásom felé sántikálva, miután riasztottam az általam ismert, állatmentésben legautentikusabb személyt, hátha van a környéken egy aktivistájuk aki be is tudná fogni Cézárt, azon töprengtem, hogy mennyire groteszk látvány egy kutya a "legbelebb" belváros utcáin, útjain, egyedül poroszkálva. Két másodperccel később pedig elemi erővel hasított belém a tény, hogy rajtam és egy anyukájával sétáló kislányon kívül(ő félt tőle, hogy biztos meg akarja támadni), ez senkinek sem volt a legkevésbé sem természetellenes. Egy ember sem kérdezte meg, hogy az én kutyám-e, vagy hogy segítsen-e megfogni, de még csak rá se nézett senki a két háztömbös "hajsza" alatt. Jó zombikként folytatták az útjukat, ha kellett kikerülték, vagy levegőnek nézték. Pedig annál semmi sem biztosabb, hogy Cézár akarta ezt a kalandot a legkevésbé.

Vagy talán egy dolog biztosabb. Mégpedig az, hogy ha egy cézár gazdátlanul, ismeretlenül kószál a belváros utcáin, az soha nem önhibája, hanem emberé, embereké. Azé aki kitette, elhagyta, azoké akik nem segítettek megfogni, vigyázni rá amíg intézkedni lehetne egy állatotthonba kerüléséről, az enyém, mert minek kellett két napja egy senkiházi, kisstílű, hazudozó miatt kialakult idegességemben-mérgemben szétrúgni a saját lábamat(sajnos nem a hazudozón, ottléte hiányában, hanem a fotelon), hogy aztán ne tudjam lesprintelni és biztonságba helyezni szerencsétlen állatot, azé a senkiházié, aki miatt ezt csináltam, és így tovább..

Ezzel együtt remélem, hogy Cézár jól van, feltételezve, hogy belebotlott egy jószándékú emberbe, aki még vizet is adott neki, és kívánok neki egy, az előzőnél sokkal jobb gazdit!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása